Délvidéki barangolás télen

Délvidéki barangolás télen

Sokakban felmerül a kérdés, hogy a téli időszakban érdemes e elindulni város/ország néző túrára. A válaszunk igen, hisz minden évszakban más arcát tudja mutatni egy ország, és hála az amúgy is kedvező időjárásnak, amúgy sem okoz gondot az évszak. És segíteni szeretnénk azoknak is, akik tervezik az idei nyaralást, így egy remek lehetőségre hívnánk fel a figyelmet!

Ez pedig nem más, mint a részben vagy egészben magyarlakta Délvidék! Gyönyörű táj, rengeteg látnivaló, remek gasztronómia, vendégszerető magyar települések, igen kedvező árak, és nem utolsó sorban a közelségből adódó gyors megközelítés lehetősége vár minket.

Első utunk nem vezethet máshova, mint a szecesszió fellegvárába a határ közelében található Szabadkára, melynek híres piaca akár külön is megér egy utat, de ezt már korábban részletesen bemutattuk, így csak emlékeztetünk rá, hogy kihagyhatatlan látnivaló!

Ahogy fel kell keresni a mellette található híres monarchiabeli üdülőközpontot, Palicsot is, de ezt is bemutattuk korábban.

Délvidéki országjárás nem lehet Újvidék és Pétervárad nélkül, mely igazából a Duna két partján fekszik egymással szemben. Maga újvidék bár Szerbia második legnagyobb városa, pár száz éves. A várossal való ismerkedést a Duna utcán érdemes kezdeni, melyet impozáns kúriák polgárházak szegélyeznek, kávézókkal, éttermekkel, boltokkal.

Ez vezet Újvidék főterére, melyet egyértelműen ural a neogótikus kialakítású, római katolikus, „Mária templom”, mely a maga 72 méteres tornyával a Vajdaság legnagyobb temploma.

Fel kell még keresni, a Püspöki Palota szerb-bizánci stílusban készült épületét, mely a város egyik legszebb látnivalója. Különlegessége, hogy a mai napig püspök lakja, így csak kívülről látogatható.

De menjünk át a Dunán, hiszen a legimpozánsabb, leglátványosabb, és leghíresebb látnivaló a folyó feletti hegyet uraló Péterváradi erődrendszer, melynek érdekessége, hogy soha nem foglalták el, igaz nagyon meg sem merték próbálni bevehetetlen védelmi felépítése miatt.

A törököktől való visszavétel után olyan építkezésbe kezdtek a Habsburgok, amire korábban nem volt példa, többszintes, 16 kilométeres alagút rendszer, (látogatható vezetéssel), speciális alakzatú, 100 százalékban védhető, hatalmas vastagságú falak, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

A szinte teljes épségében megmaradt erődrendszerben érdemes egy nagy sétát tenni, a várfalak több pontjáról fenséges panoráma tárul elénk, ezernyi gyönyörű fotó készítéséhez adva hátteret. A Duna felőli részen kávézó, teraszok várják a Dunában és Újvidékben gyönyörködni vágyókat.

Keressük fel a környékről is jól látható, legkiemelkedőbb ponton, egy szép teraszon található híres barokk óratornyot, ami nem csupán kinézete és elhelyezkedése miatt különleges, hanem „fordított órája” miatt is. Számlapján a nagymutatót kicserélték a kicsire, a mondák miatt azért, hogy a halászok messziről is tudják, mennyi az idő.

De ne búcsúzzunk el a Dunától, vegyük az irányt Szalánkeménhez, ahol belefolyik a Tisza, és a festői környezetben szálljunk kishajóra, hogy közelről is részesei lehetünk ennek a gyönyörű természeti jelenségnek!

Szemmel is jól látható, ahogy a két itt már hatalmas folyó egymásba ömlik, mivel nem teljesen egyforma a színük. A torkolatnál egy érdekes tábla is jelzi a különleges helyet, itt van a „0-ás” kilométere a Tiszának, ugyanis a folyókat visszafelé számolják, nem a forrástól.

De látogassunk el a Tisza irányába is, keressük fel Óbecsét, ahol a híres Ferenc csatorna zsilipeken keresztül a Tiszába ömlik. A táj is magával ragadó, de a korabeli technika is lenyűgöző, ahogy a szintkülönbségek abban korban le tudták küzdeni, és a mai napig hajózható!

Érdemes még ellátogatni az egykori Torontál vármegye székhelyére, Nagybecskerekre, és megnézni az impozáns egykori vármegye házát, a bánsági püspöki palotát és katedrálist, sétálni egyet a belvárosban.

A határ felé közeledve álljunk meg a Tisza partján fekvő Zentán, keressük fel a romantikus parkban levő városházáját, a híres, mai is működő, szecessziós stílusú tűzoltó laktanyát, majd a parti sétányon tegyünk egy sétát a Zentai csata emlékművéhez, mely a Karlócai békekötést eredményezte.

De hát jogos a kérdés, ha ennyi helyre el akarunk jutni, hol aludjunk? Nos erre a Vajdaságban egyetlen válasz van, a tisztán magyarok lakta, magyar turizmusra épülő Tóthfalun. Itt különben átfogó képet kapunk a komplett Délvidékről, ugyanis a településen folyamatos bővítéssel az egész országrész makettjét, eredeti helyén ábrázolva megtekinthetjük. A település sok rendezvénynek is színtere, ezért egy másik anyagban részletesen visszatérünk ide.

Akár barátságos magyar családoknál „falusi turizmusban”, akár a modern kollégiumban alszunk, remek hely a csillagtúrákhoz, és a helyi termékekből készült házias ételek és italok révén, a vidék gasztronómiájába is belekóstolhatunk.

Természetesen ezernyi látnivaló vár még ránk, ez csupán egy kis figyelemfelkeltő írás a sajnos még turisztikai szempontból nem eléggé a figyelem központjában levő Délvidék iránt, el kell ide látogatni, és garantáltan visszajárunk!

Erre egyből remek alkalom lesz egy fergeteges disznóvágási program, kulturális látnivalókkal. bulival! 

https://gasztroutazas.info/2024/01/11/a-szezon-egyik-legjobb-disznovagasos-programja

http://turizmusteszt.hu/index.php/2024/01/11/a-szezon-egyik-legjobb-disznovagasos-programja

http://gasztroteszt.hu/index.php/2024/01/11/a-szezon-egyik-legjobb-disznovagasos-programja

Szervezett utak formájában is megtehetjük mindezt, forduljunk bizalommal (ahogy más, volt magyar területek esetében is) a Kárpáteurópa Utazási irodához (www.karpateuropa.hu) illetve személyes kérdések, segítség esetén magyar nyelven a helyben élő Faragó Zoltánhoz (+381 64 491 7281).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »