A „Rizling Generáció” borászai Budapesten

A „Rizling Generáció” borászai Budapesten

Balatonfüred-Csopak borvidék borászai a fővárosi Szent Gellért téren levő reprezentatív Palack Bisztróban mutatkoztak be remek borokkal a nagyközönségnek. Ennek aprózója a boraik megismertetése mellet egy pályázat eredményhirdetése volt, melyet arculati elemeik megtervezésére írtak ki.

A „Rizling Generáció” egy nemzedék és egy borvidék összetartozása. A Balatonfüred-Csopaki történelmi borvidék pincészeteinek csoportosulása, melyet a közös eredet, a közös értékmentés és a borászat iránti szenvedély hozott létre.

A látogatóknak természetesen nem csak rizlingeket kínáltak, bár kétség kívül a legnagyobb kínálat ebből volt, és bizony ismét bizonyítani tudott, hogy ez az egyik legkiválóbb fajta a borvidéken.

A megjelent 13 borász igyekezett a teljes kínálatát felhozni a rendezvényre, kóstolhattunk fehér, rozé és vörös borokat egyaránt, de pezsgők és gyöngyöző borok is színesítették a kínálatot.

Külön érdeme volt a rendezvénynek, hogy települések, olyan borászai is helyet kaptak, akikről sajnos érdemtelenül még nagyon keveset tudunk, kevésbé ismertek, holott megállják a helyüket a legjobb borászatok között is. Ezeket a borászatokat, és részletes bemutatkozásukat megtaláljuk a „Rizling Generáció” weboldalán, melyet mindenképpen érdemes felkeresni, hiszen sokkal jobb borokat kínál, korrekt áron, mint amennyire ismert a borvidék. www.rizlinggeneracio.hu

A jó hangulatú rendezvényen részt vett borászok listája, akiket feltétlenül érdemes felkeresni ha arra járunk a tesztjeink alapján:

Tagyon Birtok Baráti Társaság

Szabó és Fia Borpince

Feind Pincészet

Koronczai Pince

Zelna Borászat

Skrabski Pince

Vesztergom Pince

Dobosi Pince

Söptei Zsolt winery

Karikahegy Pincészet

Palo Borbirtok

Tánczos Pince

Martinus Birtok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »