Hunyadi János korát idézik meg a rákosmezei Királyfeszten

Hunyadi János korát idézik meg a rákosmezei Királyfeszten

Középkori harci játékok, régizenei koncertek, hagyományőrző programok, bábszínház és állatsimogató is várja az érdeklődőket a II. Királyfeszten, szeptember 10–11. között a rákosmezei Királydombon.

A szervezők tájékoztatása szerint a zenés forgataggal egybekötött rendezvényen korhű hagyományőrzők eljátsszák Hunyadi János kormányzóvá választását, emellett lesznek látványos harci bemutatók is, íjászat, valamint a népművészeti vásár portékái közül is válogathatnak az érdeklődők.

A Budapest X. kerületében található Királydomb tetején felállítják a magyar királyok rekonstruált sátrát, amely a hagyomány szerint Rákos-mező legmagasabb pontján állt. A domb alatti mezőn az érdeklődők megismerhetik a korabeli mesterségeket, de középkori játszótérrel is készül a Compania hagyományőrző csapata.

A színpadon fellép a Hollóének Hungarica és a Tabulatúra régizene-együttes, a Számadó zenekar táncházzal szórakoztatja a közönséget. Újdonság lesz, hogy az autentikus zenei programoknak otthont adó színpadsátor mellett felépül egy előadósátor, ahol a magyar középkorról tudhatnak meg többet az érdeklődők.

Emellett látható lesz a Királydomb történetét bemutató kiállítás, de a Patrióta könyvsátor is kitelepül az ingyenesen látogatható rendezvényre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »