600 lovas áll rajhoz a hortobágyi lovasnapokon júliusban

600 lovas áll rajhoz a hortobágyi lovasnapokon júliusban

Két év kényszerpihenő után ismét megrendezik júliusban a hortobágyi lovasnapokat: a háromnapos rendezvényen 600 lovas – mintegy ezer lóval – versenyez majd a pusztán – közölték a szervezők az eseménynek otthont adó mátai lovaspályán tartott sajtótájékoztatón.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezetője felidézte, hogy 2019-ben 22 ezer látogatója volt a lovasnapoknak, és két év kényszerszünet után hasonló érdeklődésre számítanak indén július 15–17. között.

A szakember szerint a lovasnapok a Hortobágy egyik legfontosabb rendezvénye, amelyen mindenki megismerkedhet a térségre jellemző pásztorkultúra múltjával és jelenével, a mátai ménesben folyó munkával, valamint a páratlan fogatgyűjteménnyel.

Az idei lovasnapokon egyebek mellett díjugrató- és fogathajtó versenyek lesznek, megrendezik az országos csikósbajnokságot és a Hortobágyi vágta nevet viselő selejtező futamot, amelynek a győztesei részt vehetnek az őszi Nemzeti Vágtán.
A lovasprogramok mellett négyszáz táncos szórakoztatja majd a vendégeket, a gyerekeket kézműves programokkal várják, és nem lesz hiány a bográcsokban rotyogó hagyományos pusztai eledelekből sem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Translate »