A Soproni Lövér szálló nyári tesztje

A Soproni Lövér szálló nyári tesztje

A nyári arculatban pompázó Lövérek hegyvonulatait bemutató cikkek kapcsán felkerestük a legszebb és közlekedési szempontból legjobb helyén elterülő Lövér Hotelt is, hiszen ebben az évszakban teljesen más képét mutatja

Télen már egyszer teszteltük ezt a remek ár/érték arányú hotelt, de akkor nyílván elsősorban a (változatlanul) kiváló és hatalmas adagokat felvonultató gasztronómiájára, illetve tematikus hétvégi programjaikra tudtunk koncentrálni, most viszont megmutatja igazi arcát és szolgáltatásait.

A tesztszobánk az 5. emeleten volt, ami már eleve csodálatos panorámát garantál a fák koronájának magasságában. A szoba standard besorolású, de felszereltsége tökéletes, televízió, mini bár, hajszárító és teljes, kategóriájánál magasabb színvonalú bútorzat. Az új ágybetétek remek fekvést biztosítanak, az ágynemű tökéletes, a tisztaág az egész szobában példás. A fürdőszoba átlagos a kategóriájában, fürdőkádas. Minden teraszhoz kerti bútor, szárító, és kitekerhető napernyő tarozik, hogy a fekvése miatt szinte egész napos napsütés ne zavarjon. Elmondható, hogy amit ebből a több évtizedes épület szobáiból ki lehetett hozni ebben a kategóriában, sőt felette, azt megtették.

Igaz ez az egész komplexumra, a hajdan luxus kategóriának számító hotel még mindig besorolásán felül mutató, a „szocialista elegancia” jegyei kellemesen simulnak a jelen elvárásokhoz alkalmazkodni igyekvő újításokhoz. A tisztaság és a rend példás az egész házban, a személyzet párját ritkítóan udvarias és segítő kész, ami nem kis dolog az osztrák határ menti személyzeti gondok ismeretében.

Az ingyenes parkolót tejesen hatalmas fák borítják be, így árnyékos, van elegendő hely, idősebbeknek érdemesebb előbb a bejáratnál kipakolni, a pakolóból emelkedő vezet a recepcióhoz.

A svédasztalról kínált bőséges kínálatú reggeli és vacsora, illetve a szintén korlátlanságot biztosító ebéd, (mely 2 féle levest és 2-3 féle másodikat tartalmaz) továbbra is tökéletes, és még az étterem zárás perceiben is mindennel feltöltött. A magas létszám miatt egyéni vendégigényeket nem igazán tudnak kielégíteni, de a bőséges, minden féle ételt tartalmazó kínálatból azért mindenki tud étkezni.

Az ételekhez kínált italok kínálata elég széles, a sajnálatos folyamatos kényszerű áremelkedések ellenére maximálisan kategóriáján belül van, megfizethető. A parkra panorámás hatalmas terasz nem csak étkezéseknél használható, kiszolgálás egész nap van, illetve az egész nap ingyenesen fogyasztható teát is kortyolgathatjuk itt, az erdei panorámában gyönyörködve.

A nyár beköszöntével az egész park megnyílt a vendégek részére, ingyenes napozóágyak, óriás sakk, asztali tenisz, játszótér, kerti zuhany, padok és sétányok várják az óriás fákkal borított területen a vendégeket. A Wellness részleg is összekötetésben van a parkkal, így ennek szolgáltatásait is közvetlenül használhatjuk a kerti pihenés közben.

A szálloda minden nap szervez programokat, városnézést, kilátós kirándulásokat, fáklyás sétát, vízi gimnasztikát stb stb, melyeken való részvétel ingyenes a szállóvendégeknek. A belső gyermekjátszótér egész nap rendelkezésre áll, akár csak a belső szalonrész megannyi társasjáték lehetőséggel.

Esetleges rossza idő esetén, vagy esténként belső játékterem áll a vendégek rendelkezésére.

A szálloda mellett található a gyermek „Alpin Park” rengeteg szabadidős és sport lehetőséggel egészíti ki a kínálatot, és több játszótér, futópálya, erdei tornapálya is található a közvetlen közelben, de ezt a Lövérekről szóló cikkekben bemutattuk.

A nyári időszakban sűrűbben jár a busz a város felé, melynek végállomása közvetlen a szálloda parkolója mellett van, így szállodától messzebbre levő, városi, környékbeli programokat, látványosságokat is könnyen elérhetjük kocsi nélkül is.

A szálloda elhelyezkedéséből adódóan remek kiinduló pontja a Fertő tavi kirándulásoknak is, akár a magyar, akár az osztrák oldalon, de mint azt már máskor bemutattuk, és későbbi cikkeikben is befogjuk, számtalan kirándulási és programlehetőség van a közelben.

A szálloda ritka számban menően a gyerekeknek 12 éves korig, szülővel egy szobában ingyenesen biztosítja a szállást, kedvezve a családoknak, és rendszeresen külön, igen kedvező áru csomagokat állít össze a nyugdíjasoknak is. Érdemes a szálloda weboldalát követni, mert az egyes időszakokban a még szabad szobáikat jókora kedvezményekkel értékesítik, és remek törzsvendég programjuk is van.

Még írhatnánk rengeteget a hotelről, de inkább azt ajánlanánk, hogy próbálja ki mindenki, hiszen most, a nyári időszakban is messze a legjobb ár/érték arányú szálloda akár országos kínálatban is a kategóriájában, de Sopron és a Fertő tó vidékét vizsgálva egészen biztos!

További információ: www.hotellover.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »