Gyenesdiási programajánló

Gyenesdiási programajánló

Az adventi időszak mindenhol a készülődés, hangolódás jegyében telik, amihez csokorba gyűjtöttük a következő hetek programjait Gyenesdiáson. A hagyományos programok mellett lesznek újdonságok, üde színfoltok is, érdemes a dátumokat feljegyezni:-)

November 24. Adventi koszorú készítés a Községházán

November 26. Adventi Bevásárlónap a Piacon

A Szezon Kosár Bevásárló Közösség programsorozatának adventi eseményére invitálja a helyit, finomat, egészségeset preferáló értéktudatos fogyasztókat. Az október végén indult Bevásárlónap elnevezésű programsorozat minden hónap utolsó péntekjén a Gyenesdiási Piacon kerül megszervezésre, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a helyi termelőkkel, a helyi, ellenőrzött, egészséges termékekkel, továbbá kóstolni és vásárolni is lehet. A 2. alkalommal finom falat és kolbászkóstolóra, a gyerekeket kreatív kézműves foglalkozásra várják. A termékkínálat, illetve a programok tematikusan változnak, hiszen „A helyi terméknek mindig szezonja van!”

November 27. szombat 13-16 óra: Advent a Malomban: A tematikus gyógynövény napok az adventi időszakban is folytatódnak a Festetics Fűszerkert és Herbáriumban. Az érdeklődők fantasztikus gyógynövényekkel ismerkedhetnek meg Wágenhoferné Pohl Magdolna természetgyógyász-fitoterapeuta vezetésével.
Ez alkalommal: Adventi koszorúink gyógynövényei: Gyakorlati workshop adventi koszorú készítésével, a bennük lévő növények fitoterápiás és virágkötészeti megközelítésével.

November 27. 18.30 Adventi gyertyagyújtás és rövid műsor a Pásztorháznál felállított betlehem előtt.

November 27-28. Advent a Piacon

Meghitt hangulatú adventi hétvégékkel, kézműves termékekkel, különleges finomságokkal várják a vendéglátóegységek a családokat, baráti társaságokat és mindenkit, aki karácsonyi lázban ég. Részletek hamarosan a Piac Facebook oldalán.

December 1. 16 óra Nyitott Szakkör – Karácsonyi díszek készítése a Pásztorházban

December 3. 18 óra HOBO József Attila estje a Községházán

Földes László Hobo különleges előadóestje Tudod, hogy nincs bocsánat címmel

December 4. 18.30 Adventi gyertyagyújtás és rövid műsor a Pásztorháznál felállított betlehem előtt.

December 4-5. Advent a Piacon

Meghitt hangulatú adventi hétvégékkel, kézműves termékekkel, különleges finomságokkal várják a vendéglátóegységek a családokat, baráti társaságokat és mindenkit, aki karácsonyi lázban ég. Részletek hamarosan a Piac Facebook oldalán.

December 5. 10 óra Mikulásnapi barkácsolás és lovaskocsizás

Várjuk együtt a Mikulást különleges helyszínen, különleges programokkal! A Természet Háza Látogatóközpont idén madárodú készítéssel, lovaskocsizással, zenével, kézműves foglalkozásokkal várja a gyerekeket és velük együtt a Mikulást.

December 5. vasárnap 13-16 óra: Advent a Malomban

Gyógynövényes kencefice készítés az Advent jegyében: Gyakorlati workshop melyen gyógynövényes ajándékokat készítünk egyszerűen (fürdőbomba, kenőcsök, ajakír, stb.), a felhasznált gyógynövények részletes ismertetésével.

December 8. 16 óra Nyitott Szakkör – Karácsonyi díszek készítése a Pásztorházban

December 8. 18 óra Traccsparti Őszinte, vidám és interaktív beszélgetések ismert emberekkel

2021. őszén indult programsorozat, melynek keretében havonta egy este ismert, elismert, saját területükön eredményes, hiteles és időtálló ÉRTÉKET képviselő embereket lát vendégül a házigazda, és beszélget velük életről, művészetről, gondokról, a színfalak mögötti világról. A 4. este vendége: Lábas Viki énekesnő

December 9. 16 óra Babafotó kiállítás a 2021-ban született gyenesdiási babák fotóiból a Községházán

December 10. Adventi író-olvasó találkozó a Községházán. Vendégek: Farkas Anett, Megyeri Judit, Anne Raven, Diana Hunt

December 11. 14 óra Adventi mártózás a Keszthelyi Rozmárral a Diási Játékstrandon

Ferenczi Ottó, vagy ahogy sokan ismerik: Gipsztigris a Keszthelyi Rozmár és barátai várják a vállalkozó kedvű fürdőzőket, illetve az érdeklődőket! A mártózás után kötetlen beszélgetésre lesz lehetőség egy pohár forralt bor mellett. Szívesen osztja meg hideg víz jótékony hatásairól szerzett tapasztalatait az érdeklődőkkel, de abban is tud tanácsot adni, hogyan érdemes rákészülni egy téli mártózásra.

December 11. 18.30 Adventi gyertyagyújtás és rövid műsor a Pásztorháznál felállított betlehem előtt.

December 11-12. Advent a Piacon

Meghitt hangulatú adventi hétvégékkel, kézműves termékekkel, különleges finomságokkal várják a vendéglátóegységek a családokat, baráti társaságokat és mindenkit, aki karácsonyi lázban ég. Részletek hamarosan a Piac Facebook oldalán.

December 12. vasárnap 14-15 óra: Advent a Malomban

A Karácsony gyógynövényei: Előadással egybekötött gyógynövényes teadélután a Herbáriumban a karácsonyi ünnepkör hagyományos gyógynövényeiről, belőlük készített teák kóstolójával.

December 15. 16 óra Nyitott Szakkör – Karácsonyi díszek készítése a Pásztorházban

December 18. 18.30 Adventi gyertyagyújtás és rövid műsor a Pásztorháznál felállított betlehem előtt.

December 18-19. Advent a Piacon

Meghitt hangulatú adventi hétvégékkel, kézműves termékekkel, különleges finomságokkal várják a vendéglátóegységek a családokat, baráti társaságokat és mindenkit, aki karácsonyi lázban ég. Részletek hamarosan a Piac Facebook oldalán.

December 18. 19 óra A Musica Antiqua karácsonyi koncertje a Községházán

Dec. 30-án Óévbúcsúztató túra a Keszthelyi-hegységben a Forrásvíz Természetbarát Egyesület szervezésében

Részletes programok a linkek alatt, a mellékelt plakátokon, továbbá a teljes programkínálat megtekinthető turisztikai portálunkon, a www.gyenesdias.info.hu oldalain, illetve érdeklődjön a Tourinform irodában!

Mindenkit szeretettel várunk Gyenesdiáson, a Nyugat-Balaton üdülőfalujában!

A szervezők nevében is meghitt készülődést kívánunk az Adventi időszakra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »