Szeged napja hétvégén

Szeged napja hétvégén

Koncertekkel, zenés, táncos produkciókkal, kézműves seregszemléjével köszöntik Szeged napját az elkövetkező hétvégén.

Szeged napját hagyományosan május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban „a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként” ekkor kapta vissza a szabad királyi város rangot, melyet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozott a városnak.

Hagyományosan az évfordulóhoz kapcsolódva, díszközgyűlésen adják át a város kitüntetéseit, köztük a díszpolgári címet, amelyet idén Vécsei László akadémikus, orvosprofesszor kap.

pénteken kezdődik a Dóm téri kavalkád, ahol három napon át koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket. Pénteken Delhusa Gjon és Charlie lép föl, szombaton mások mellett Bródy János lesz hallható, vasárnap pedig a Best of Geszti produkció zárja a rendezvényt. Szombat késő este ünnepi tűzijátékkal emlékeznek arra, hogy Szeged 304 éve nyerte vissza szabad királyi városi rangját.
A koncertek szünetében jótékonysági borárverést rendeznek, a befolyt összeg a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkáját segíti.
Az ünnepi programok része idén is a Szegedi Hídivásár. Szombaton és vasárnap több mint 250 hazai kézműves és iparművész lesz a Belvárosi hídon és a Híd utcában. A két nap során több kisebb zenei programmal, valamint utcaművészekkel, különböző vásári produkciókkal találkozhatnak a kilátogatók a hídon.

A Szeged napját köszöntő programsorozat részeként vasárnapig tart a Szegedi Borfesztivál, az ország legnagyobb borászati seregszemléje, ahol idén – az 1995-ös indulás óta a legtöbb – 160 borász várja a több tízezer látogatót. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »