Régiségvásár az új Esztergomi Piacon

Régiségvásár az új Esztergomi Piacon

Május elsején nyitotta meg kapuit az új Esztergomi Piac, ahol alkalmanként tematikus vásárokat is tartanak. Elsőként május 14-én, vasárnap 7 és 14 óra között Régiségvásárt szerveznek, ahol az ország minden pontjáról érkező kereskedők várják majd a vásárlókat. Az előzetes regisztrációk alapján már most elmondható, hogy teljesen megtelik antik tárgyakkal a piac. Többek között könyvek, órák, relikviák, lámpák és retro különlegességek sokaságával várnak benneteket! Merüljünk el együtt a kincskeresésben! A tematikus napon a piac gasztroudvara is teljes kapacitással nyitva tart!

Ha városban járunk minden képen térjünk be a sétáló utcán található BeerLegal PUB-ba, egy finom falatra és hozzá igazi remek csapolt sörkülönlegességre!

Megnyílt Esztergomban az új, közel egymilliárd forintból felépített piac a város központjában. A piacot részben új épületként, részben egy műemléki épület felújításával alakították ki. A beruházást európai uniós támogatásból fedezték.18 üzletet alakítottak ki és 53 termelői asztalt létesítettek, valamint parkolókat építettek a környéken. Az új piac megépülésével a helyi termelők rendezett környezetben kínálhatják áruikat, a létesítmény Esztergom lakóinak kiszolgálása mellett a turisták számára is vonzerőt jelenthet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »