Újra zakatolhat a felújított lillafüredi erdei kisvasút

Újra zakatolhat a felújított lillafüredi erdei kisvasút

Befejeződött az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút felújítása. A csaknem 4,3 milliárd forint hazai forrásból megvalósult rekonstrukció keretében teljes egészében megújult a Miskolc-Dorottya utca – Papírgyár – Lillafüred – Garadna fővonal.

A régi vágány elbontása után új pályát építettek, megújult a vízelvezetés, számos nagyműtárgy, valamint a két biztosítóberendezés, ami a majláthi és a lillafüredi fénysorompókat foglalja magába. Teljes felújításon estek át az állomási felvételi épületek, és a vasútüzemeltetés kiszolgáló létesítményei: a kocsi- és mozdonyszínek, az igazgatósági irodák, valamint a műhelyek – közölte lapunkkal az erdőgazdaság.

A Garadna végállomáson új pihenőparkot létesítettek Garadna Grund néven, amely a megnyitás óta a felnőttek mellett a kisgyermekes családok kedvelt célpontjává vált. A projekt részeként megvalósult a gördülőállomány fejlesztése, összesen harminckét mozdonyt, személy- és teherkocsit újítottak meg, illetve építettek újjá.

Az aktív turizmus fejlesztésében fontos szerep jut az erdei kisvasutak megújításának, az erdőgazdasági cégcsoport által működtetett tizenkét vonal utasforgalma évente eléri az egymilliót.A lillafüredi a legnépszerűbbek közé tartozik, a szilvásváradi vonallal együtt az utasok közel felének nyújtanak kikapcsolódást

Lillafüredi Állami Erdei Vasutat gazdasági tevékenységre hozták létre 1920-ban, a mai idők elvárása viszont az, hogy a turisztikában segítse az erdőgazdaság munkáját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »