Túrákkal, kiállításokkal, gyermekprogramokkal kezdődik az idény Gemencen

Túrákkal, kiállításokkal, gyermekprogramokkal kezdődik az idény Gemencen

Kirándulásokkal, kiállításokkal, lovas bemutatóval és gyermekprogramokkal kezdődik a hét végén az idegenforgalmi idény a Gemenc Zrt. ökoturisztikai központjában, Pörbölyön.

Az erdőgazdaság hétfői közleménye szerint szombaton délelőtt 20 kilométeres gyalogtúrát szerveznek Magyarország jelenleg ismert legnagyobb törzskerületű fájához, a „pörbölyi titánhoz”. A 2013-ban fellelt, 12 méteres törzsű, csomoros fekete nyár a Gemenc pörbölyi erdőtömbjében áll, korát 100 évre becsülik.

Vasárnap, az Éledő Gemenc című szezonnyitó eseményen az ökoturisztikai központtól délelőtt és délután egyaránt két alkalommal visz kirándulókat lovasfogat a gemenci erdőbe, és először indul el a gemenci erdei vasúton a Rezét gőzmozdony nosztalgiavonata.

A központban látogatható lesz A gemenci gímszarvas és A Gemenc kincsei című interaktív kiállítás, bemutatják Szarvas Pongrácnak az ártéri erdőről 2022-ben megjelent könyvét, az Anda Lovas Sport egyesület pedig a középkori lovas nomádok harcmodorából ad ízelítőt. A gyermekeket egész nap készségfejlesztő fajátékok, kézműves foglalkozások várják.

A Gemenc Zrt. azt is közölte, hogy az erdei vasút szombattól október 29-ig nyári menetrend szerint közlekedik Pörböly és Malomtelelő között: péntekenként három, hétvégén és ünnepnapokon hat-hat vonat indul Pörbölyről. A Rezét gőzmozdony által vontatott nosztalgiavonatok hétvégén és ünnepnapokon közlekednek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »