Fáklyás bajvívás, ostromjáték és fényfestés Tatán

Fáklyás bajvívás, ostromjáték és fényfestés Tatán

Esti fényfestés, fáklyás bajvívás, katonai zászlók és csapatok felvonulása, csatajáték, páncélsimogató, csatacsillag-dobás, koncertek és táncház is várja az érdeklődőket Magyarország legnagyobb katonai hagyományőrző seregszemléjén, szeptember 24-én a Tatai várban.

A Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány által megrendezett Hadfiak Seregszemléje második alkalommal várja az ország minden tájáról érkező hagyományőrző fiatalokat és gyerekcsapatokat.

A résztvevők adott korszakok csatáit játsszák újra autentikus, az eredetinek teljesen megfelelő viseletben, több korszakból – a lovagkortól egészen az újkori honvéd kadétokig. Ezen a napon ők mutatkoznak be testközelből; a seregszemle lehetőséget ad arra, hogy az ingyenes családi eseményen bárki bepillantást nyerjen az egykori bajvívók mindennapi életébe.

A látogatók többek közt bekukkanthatnak a hadficsapatok sátraiba, kérdezhetnek a bajvívásról, beszélgethetnek a csapattagokkal, kézbe foghatják fegyvereiket.

Csatajáték, páncélsimogató, csatacsillag-dobás

Emellett bárki részt vehet egy török–magyar csatában is és – biztonságosan, szivacsfegyverrel – kipróbálhatja magát csatacsillag-dobásban is. A páncélsimogatónál a múzeumban már sokat látott harci felszereléseket most meg lehet tapogatni, sőt a láncingeket fel is lehet próbálni.

A csatában megfáradt ifjak mesterség bemutatókon és középkori kézműves foglalkozásokon vehetnek részt: érkezik egy bronzöntő, egy kovács teljes középkori műhelyével, egy pénzverde, de a gyerekek és felnőttek kipróbálhatják a középkori kötélverést, kézi textilnyomást és ékszerkészítést is. A szervezők mindenkit bátorítanak, hogy ha van, akkor saját egyenruhában, viseletben vegyen részt a rendezvényen.

Mátyás király-séta színészekkel, fényfestés és koncertek

A nap során négy alkalommal indulnak a Mátyás udvarát és a török kort megidéző, mozgalmas történelmi séták a vármúzeum bejáratától. A várban és várudvarban a 40 perces színházi elemekkel színesített túrák a korszak nagyjait, jelentős eseményeit elevenítik meg. A délben kezdődő hadfiak látványos felvonulása után a színpadon a Rezeda Népzenei együttes lép fel, őket követi a Bajvívók Bandája, az Aprája Dudazenekar és a Misztrál.

A táncházat követően hazánk egyik legnevesebb világzenei énekese Herczku Ágnes ad koncertet Nikola Parovval az oldalán, majd a fényfestés és a fáklyás bajvívás után a Bordó Sárkány zenekarkoncertje zárja az idei eseményt.

A program talán leglátványosabb elemei, amikor a csapatok élő historikus zenés kíséret mellett rekonstruált lobogókkal vonulnak fel a vár körül, sötétedés után pedig a duda hangjára és a dob ritmusára fáklyakörben bajvívnak a bátor ifjak, és ekkor kerül sor a páncélos lovagok viadalának döntőjére is. Mindezt a tatai vár falára vetített lenyűgöző fényfestés koronázza meg: Jankovics Marcell és Méry Gábor Felvidéki gótikus templomok I-XII. című albumsorozatának válogatott fotói jelennek majd meg a falakon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »