Megfizethető lesz az étel és ital a Szent István Nap rendezvényhelyszínein

Megfizethető lesz az étel és ital a Szent István Nap rendezvényhelyszínein

Az idei fogyasztói árak megegyeznek a 2021-es Szent István Nap áraival. A csapolt és a dobozos sör például 350 forintért, a kisüzemi főzdék egyik legismertebb sörfajtája, az IPA mindössze 400 forintért lesz kapható a négynapos ingyenes rendezvénysorozat alatt.

A budapesti Szent István Napra kilátogató vendégek idén is fix és jutányos áron juthatnak hozzá a rendezvényhelyszíneken kínált ételekhez és italokhoz, amely a tavalyi év tapasztalatain alapuló tudatos stratégiai döntés eredménye. A szervezők azt szeretnék, hogy az ünnepi étel- és italkínálat mindenki számára megfizethető legyen 

A négynapos rendezvénysorozat termékeit árusító, hivatalos partnereket a látogatók számára egy jól látható, Szent István Nap-logóval ellátott matrica különbözteti meg a nem hivatalos partnerektől.

A szervezők olyan szempontok mentén választották ki a partnercégeket, amelyek mind minőségben, logisztikai háttérben, mind pedig a széles spektrumú termékpalettában egyaránt megfelelnek az elvárásoknak, továbbá képesek kiszolgálni és termékeikkel ellátni a Szent István Nap helyszíneinek több milliós látogatószámát – írták a közleményben.

A rendezvénysorozat egyik fontos célja, hogy a látogatók széles termékkínálatból és kedvezményes áron választhassak termékeket. Ennek érdekében a szervezők számos céggel működnek együtt oly módon, hogy az adott termékkör minél több helyszínen elérhető legyen.

Ilyen partner például a Borsodi Sörgyárak Zrt., amely a Szent István Nap sörét is biztosítja csapolva, illetve dobozos kiszerelésben, valamint a Coca-Cola Magyarország, amely az ásványvízről és különféle üdítőitalokról gondoskodik.

Borban is széles választék lesz a Hilltop jóvoltából, míg az évszázadok óta tradicionális vendégváró ital, a pálinka is több ízben lesz elérhető a Kúnságszesz Zrt.-től.

A termékek kiválasztásában fontos szerepet játszott a hivatalos partnerek értékesítési tapasztalata, amely garancia arra, hogy a rendezvényre ellátogatók a legnépszerűbb élelmiszerekhez juthatnak hozzá nagyon kedvező áron

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »