Látogatás a Somló hegyen

Látogatás a Somló hegyen

A 8-as főúton haladva, kikerülhetetlen látvány a mind két irányból messziről elénk terülő Somló hegy bazalttenger óriása. Nem mellékes, hogy nem csupán impozáns fekvése nyújt felejthetetlen élményt, hanem az ország egyik legfinomabb, főleg fehér borainak a hazája is! Ha tehetjük, szánjunk rá egy-két órát legalább, álljunk meg, és fedezzük fel azt a festői domboldalt, és a fantasztikus panorámával kecsegtető kilátót a tetőn, amit főútról könnyen elérhetünk.

A könnyű elérést inkább csak a távolságra értjük, ugyanis már a főútról való lekanyarodás helyét sem egyszerű megtalálni, de utána gyakorlatilag csak a „szimatunkra”, meg esetleg a helyiek segítségére számíthatunk, ha fel szeretnénk jutni a parkolóig! Ez sajnos több mint szégyenletes, főleg hogy minden más a turistákra épül…. Az is tény, hogy keskeny és rossz minőségű úton, amely néha úgy hat, mintha egy présházhoz vezetne csupán, megannyi hangulatos pince, lugas, bort kínáló házacska, présház csábít minket megtorpanásra. Természetesen engedhetünk a kísértésnek, de azért ne hagyjuk magunkat véglegesen eltéríteni eredeti célunktól, a kápolnánál levő parkolótól.

Megjegyezzük, hogy az általunk megnézett jó néhány pince igen borsós áron méri a hegy nedvét, bizony a borterület nevezetes „Juhfarkáért” minimum 1500 ft-ot kell perkálnunk…. Kellemes kivétel, közvetlen a főút mellett, egy elkerített területen jól kitáblázott „konténer pince”, ahol egy jó nevű termelő, igazán remek boraiból vallogathatunk a turistás pincék árainak feléért.

De térjünk vissza a hegyre! Ha végül is sikerült felérnünk a parkolóba, akkor kellemes csalódás ér minket, modern WC, tájékoztató táblák, büfé és ingyenes, jó parkolási lehetőség vár minket, árnyék nincs.

Innen festői hegyoldalon, szőlő ültetvények és présházak mellett indul utunk a hegytetőn levő kilátóig, majd az erdő veszi át az uralmat a látványban. Ne ijedjünk meg, ha felérünk a rétre, nem tévedtünk el, menjük az úton át a réten (semmi sem jelzi…), majd ismét egy kis emelkedő után elérjük a csúcson levő területet is! Kicsit fárasztó lehet, de nem hosszú az út, max fél óra alatt könnyen teljesíthető, de a kilátóból elénk táruló panoráma bőven kárpótol minket a fáradozásainkért!

A kilátó aljában büfé, előtte árnyékos helyen levő padok, emlékmű vár minket, illetve lehetőség további kirándulásokra, ha van időnk. A szomszédos kisebb dombon egy festői várrom is megtekinthető, de magát a Somló hegyet is körbe lehet járni.

Lefelé menet, a rétre érve, mielőtt elérnénk az erdős részt, menjünk el egy kicsit jobbra, pár száz méter után találunk olyan területeket, ahonnan leláthatunk a Somló hegy oldalának szőlő ültetvényeire, présházaira, minden képen megéri ez a kis kitérő a fenséges látványért! (A kilátóból a hegy oldala a rét fennsíkja miatt nem látható, csak körbe a gyönyörű táj!)

Mivel a parkolóból lefelé már könnyebben letalálunk a hegyről, foglalkozzunk a hegyoldal, és rajta a megannyi romantikus présház látványával is, az árnyas utat ekkor már inkább élvezzük, és ha van időnk, legalább az élményért álljunk meg egy-egy különösen hangulatos pincénél is

Az élmény garantált, mindenkinek csak ajánljuk, hogy szakítsa meg útját, és fedezze fel a Somló hegy mesebeli világát!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »