Katolikus világtalálkozó kulturális programokkal

Katolikus világtalálkozó kulturális programokkal

Nyolcvanhárom év után ismét Magyarország rendezi meg a katolikus közösség egyik legnagyobb világeseményét, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az egyhetes programsorozatra nem csak a hívőket várják.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus behálózza Budapestet és hidat képez a vallási közösségek között. Az esemény apropóján szeptember 5–12. között öt kontinens közel negyven országából több mint hatvan előadó érkezik Budapestre.

A programokat megelőzően, szeptember 1-jén lovári nyelvű szentmisét mutatnak be a Szent István-bazilikában. Szeptember 4-én a Dohány utcai zsinagógában a párbeszéd jegyében zsidó és keresztény előadóművészek koncertjét lehet meghallgatni. A kongresszus hetében zajló Ars Sacra fesztivál számtalan kiállítással, koncerttel és kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.Egy ökumenikus esemény is helyet kapott a programok között, amely Budapest szívében egy nagy – a négy keresztény egyház egy-egy jelentős templomát összekötő – virtuális keresztet rajzol majd ki: Fassang László világhírű orgonaművész a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész a Deák téri evangélikus templomban, a Szent Efrém Férfikar a Liszt-díjas Bubnó Tamás művészeti vezetésével a Kálvin téri református templomban, a Központi Református Kórus a Budapesti Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomban lép fel.

Budapest impozáns helyszínei közül a Hősök tere ad otthont a kongresszus szeptember 5-i nyitó- és a 12-i záróünnepségeknek, szentmiséknek.A Szent István-bazilika előtti téren egész héten át tartó színpadi műsorokkal, vásárral és a Szent István-könyvhéttel, a hungarikumok bemutatásával várják az érdeklődőket

A kongresszus hétköznapjain tanúságtételek, előadások hangzanak el a Hungexpón.

Számos koncerttel várják a szervezők az érdeklődőket: szeptember 6-án az Erkel Színházban a Csík Zenekart, a Pesti Vigadóban a Szent Efrém Férfikart hallhatjuk. A 100 tagú Cigányzenekar szeptember 8-án az Erkel Színház színpadán játszik, másnap a Zeneakadémián a Moszkvai Patriarchátus Kórusa koncertezik.

A szervezők lehetőséget kínálnak a város felfedezésére is. Szeptember 8-án plébániai szentmiséket tartanak szerte a városban 11 nyelven, 11 csodálatos templomban. A magyar nyelvű misét a Mátyás-templomban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálja.

A Papp László Sportarénában Forráspont – Ifjúsági esttel és Ákos koncerttel várják a fiatalokat. Szeptember 11-én a Margitszigeten 10-15 óra között Családi Napot tartanak koncertekkel, beszélgetésekkel, lelkiségi programokkal.

Az egyhetes programsorozat egyik legünnepélyesebb eseménye a szombati Kossuth téri szentmise – amelyet Erdő Péter bíboros celebrál majd – és az azt követő eucharisztikus gyertyás körmenet lesz. A kongresszus záró szentmiséjén részt vesz Ferenc pápa, ami azért is különleges, mert 21 éve jelent meg utoljára személyesen katolikus egyházfő hasonló eseményen.

A művészet nyelvén igyekeznek a szervezők megszólítani azokat, akik nem kötődnek szorosan a hitélethez. A Pesti Vigadóban három kiállítás nyílt augusztus 1-jétől: a Katolikus Karitász történetét bemutató „Ezerarcú szeretet”, a görögkatolikus egyház eddig soha nem látott egyházművészeti kincseit bemutató „Orcád világossága”, valamint az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszusnak emléket állító „Legyetek tanúim” című tárlatok.

A nagy események ingyenesek, a helybiztosítás miatt ajánlott az előzetes regisztráció, a Hungexpó és az esti koncertek regisztrációhoz és jegyváltásához kötöttek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »