Megkezdődött a 175. jubileumi nyári hajózási szezon a Balatonon

Megkezdődött a 175. jubileumi nyári hajózási szezon a Balatonon

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) június 12-én hivatalosan és ünnepélyes keretek között megnyitotta az idei nyári szezont. Az esemény különlegességét az idén 130 éves Kelén nosztalgiahajó ünnepélyes köszöntése és a kívül-belül felújított Szent Miklós motoros idei első útja adta.

A balatoni hajózás 175 éves történelmét bemutató kültéri kiállítás megnyitása után a Siófokról Füredre tartó hajóút során az utasok körbejárták a hajó külső és belső tereit, ahol többek között új motorok, bútorok, felújított büfé és fényszűrő üvegfóliázás növeli az utazási komfortot.

A Tradíció és Modernizáció jubileumi mottó jegyében Balatonfüreden az idén 130. születésnapját ünneplő Kelén nosztalgiahajó fogadta a Balaton vizén a szezonnyitó hajót, majd a parton ünnepélyes zászlófelvonással, tortavágással és emléktábla avatással tisztelegtek a résztvevők a történelmi múlt előtt, felvillantva a jövő lehetőségeit.

A régi hajók rekonstrukciója mellett érkeznek majd új hajók is a Balatonra, miután idén megkezdődött a 2 db 45 méteres komp és 2 db 35 méteres katamarán gyártása.

A fejlesztés történelmi léptékű a balatoni hajózás életében, a kormány támogatásának köszönhetően új korszak kezdődik a balatoni hajózásban.

Mindezeken túl a következő években sorra újulnak meg a kikötők és a révállomások is. A Balatoni Hajózási Zrt. célja, hogy európai színvonalú szolgáltatást nyújtson utasainak.

2021-ben számos újdonsággal és változatlan jegyárakkal várja a BAHART a hajózni vágyókat

Több hajón megújultak a külső és belső burkolatok, a bútorzat és a büfétér.

A hajóflotta jelentős részén az ablakokra fényszűrő és energiatakarékos üvegfólia került.

A hajókon található utastájékoztató eszközökön a balatoni hajózás történelmét és a Balaton-parti települések látnivalóit, szolgáltatásait bemutató kisfilmeket ismerhetnek meg az utazók.

A települések közötti hajójáratokon gyereksarok várja a családosokat.

Az idei hajózási főidényben megújul a társaság honlapja, amely mobileszközökön is könnyen kezelhető lesz.

A jegypénztárakban továbbra is megvásárolható a BAHART kártya több típusa, melyek jelentős kedvezményt biztosítanak a jegyek kiváltásakor.

A 2021-es jubileumi év tervezett kiemelkedő eseményei

Őszig 3 kikötőben – Siófokon, Balatonfüreden és Badacsonyban – kültéri kiállítások mutatják be az elmúlt 175 év főbb eseményeit a balatoni hajózással kapcsolatban.

Június végén a Helka nosztalgiahajó 130 éves évfordulója alkalmából Keszthelyen ünnepélyes születésnapi köszöntéssel, aktivitással készül a BAHART.5 frekventált kikötőben – Balatonfüreden, Keszthelyen, Balatonbogláron, Badacsonyban és Siófokon roadshow-k és akciók várják az utasokat. Következő állomás: Keszthely, június 25.

2021. június 24-én a jubileumi év 175. napján 17,5% kedvezménnyel várja a Társaság utasait személyhajói fedélzetén.

Országos művészeti pályázat több korosztálynak (iskolásoktól a felnőtt művészekig).

Szeptember 18-án a BAHART és más személyhajózási társaságok hajóinak nagyszabású együttállása, felvonulása a Balatonon.

A 2021-es személyhajózási menetrend néhány fontosabb változása

A nyári hajózási főszezonban július 3. és augusztus 30 között, 8 héten keresztül a kedvelt programhajók – bulihajók 9 kikötőből, heti 19 alkalommal, varázshajók 8 kikötőből heti 8 alkalommal lesznek elérhetőek. Sétahajó szolgáltatást 15 kikötőből heti 268 alkalommal kínál a jubiláló BAHART.

A főidényben, péntek-szombat-vasárnap a késő esti órákban is elérhető lesz Siófokról Balatonfüred, illetve Balatonfüredről Siófok.

Balatonmáriafürdőről Badacsonyba átszállás nélkül lehet majd eljutni a főidényben Balatongyörök, Szigliget hajóállomások érintésével.

Keszthelyről átszállás nélkül lehet eljutni Balatonmáriafürdőre, Balatongyörök érintésével. Badacsony és Szigliget balatongyöröki átszállással érhető el a Keszthelyről induló utasok számára.

Június 12. és augusztus 29. között minden nap el lehet jutni Balatonalmádiból, Alsóörsről Balatonfüredre, Tihanyba.

A főidényben, hétvégi napokon (péntek-szombat-vasárnap) az esti órákban ismét közvetlenül (Balatonfüred érintése nélkül) elérhetővé válik Siófok hajóállomás Alsóörsről és Balatonalmádiból.

Szombati, vasárnapi és hétfői napokon pedig a reggeli órákban Siófokról lehet közvetlenül Balatonalmádiba és Alsóörsre hajózni.

Főszezonban heti két napon Alsóörsön is indítunk sétahajó és naplemente járatokat.Balatonszemesen a főszezonban heti két napon naplemente túra indul a Tünde motorossal.Balatonmáriafürdőn és Balatongyörökön a főszezonban minden pénteken és szombaton elérhető lesz a bulihajó program.

Forrás: Turizmus.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »