3,5 milliárdból épült új szabadtéri wellnessfürdő Hajdúszoboszlón

3,5 milliárdból épült új szabadtéri wellnessfürdő Hajdúszoboszlón

Új szabadtéri fürdővel várja vendégeit az induló nyári szezonban Hajdúszoboszló. Az ezer fő befogadására alkalmas új részlegen évente több mint 30 ezer látogatóra számítanak.

Hajdúszoboszlón is megtörte a koronavírus-járvány az addig szárnyaló turizmus lendületét: a KSH adatai szerint 2020-ban a kereskedelmi szálláshelyeken éves szinten 58 százalékkal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak, a belföldi vendégek pedig 39 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el, mint egy évvel korábban – közölte a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft.

A 2019-ben regisztrált 1,35 millió vendégéjszakával – amely a rendszerváltás óta a legmagasabb szám volt a településen – Hajdúszoboszló Budapest után a második helyet foglalta el a legnépszerűbb hazai települések között.

Vízesés és vízibár – még nagyobb lesz a fürdőkomplexum

Az idei nyári szezonra Hajdúszoboszló több újdonsággal is készült. Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, mely eddig is közel 19 500 négyzetméteres vízfelülettel büszkélkedhetett, idén még nagyobb lesz: június közepére elkészül az ország legújabb szabadtéri wellnessfürdője. A Prémium Zónában 2500 négyzetméteres vízfelület várja a látogatókat. Az ezer fő befogadására alkalmas új részleg egyben egy világkörüli utazásra is hív: a Plitvicei-tavak inspirálta medencében vízesés, az Amazonas hangulatát felidéző részen galériákon elhelyezett jakuzzik, a Tahiti-medencében pedig vízibár is helyett kapott. De lesz még sodrófolyosós medence, pezsgőágy és gyerekmedence is.

A beruházás közel 3,5 milliárd forintból valósult meg, ebből a magyar állam másfél milliárddal támogatta a projektet. Az új részlegen évente több mint 30 ezer látogatóra számítanak.

Forrás: Turizmus.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »