A korlátozások ellenére a magyarok a tengerhez utaznának – podcast

A korlátozások ellenére a magyarok a tengerhez utaznának – podcast

Hiába a különböző lazítások, nem könnyű megjósolni, milyen lesz az idei nyári utazási szezon. Erről és a magyarok legkedveltebb úti céljairól a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, Molnár Judit beszélt a Trend FM-en.

Bár számos nyaralási célpontnak számító országgal már kétoldalú megállapodást kötött a magyar kormány, egyelőre Ausztria például nem fogadja el a keleti vakcinákat, sokan pedig a védettségi igazolvány helyett angol nyelvű oltási igazolást kérnek, amely több információt tartalmaz, mint a kártyaformátum. (Az interjú után, május 18-án reggel Ausztria bejelentette, hogy a WHO által elfogadott vakcinákat, így a kínai Sinopharmot is elfogadja, így az azzal oltottak is karantén nélkül utazhatnak a szomszédos országba – a szerk.)

A minap a Nemzeti Népegészségügyi Központ elküldte szerkesztőségünknek azt a dokumentumot, amellyel – a külföldi beutazás egyik feltételeként – a hazai utazók angol nyelven igazolhatják oltottságukat.

A szigorúbb beutazási szabályok ellenére továbbra is a tengerparti úti célok a legnépszerűbbek a magyarok körében – erről Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke beszélt a Trend FM-en Somody Evelinnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »