Szombathelyi újdonságok

Szombathelyi újdonságok

Több új állandó kiállítás is nyílik idén a szombathelyi Savaria Múzeumban és annak tagintézményeiben, például a Vasi Skanzenben és a Szombathelyi Képtárban 

Ötven éve nyitotta meg kapuit Szombathelyen a Vasi Skanzen, a jubileum alkalmából állandó kiállítás nyílik a Géniusz Program 80 millió forintos támogatásával felújított Szima-malomban, amellyel a skanzen alapításában nagy szerepet játszó Bárdosi János néprajzkutatónak is emléket kívánnak állítani – írták a közleményen. Az augusztus 20-án megnyíló állandó kiállítás a Vasi Skanzen területén található Csónakázó-tó partján álló malom három szintjén valósul meg A tudomány malma címmel. A földszinten a Rába menti halászat emlékeit mutatják be Bárdosi János gyűjtéseire hagyatkozva, eredeti film- és hangfelvételeket felhasználva. Az első emeleten Bárdosi János munkájának sokszínűségét érzékeltetik, érintve a népi építészet, a népszokásokok, a népi gyógyászat és a népköltészet témakörét. A második emeleten pedig a Vasi Skanzen létrejöttének történetét, benne pedig Bárdosi János szerepét idézik fel.

Szintén állandó tárlatként nyílik meg szeptember 23-án a Szombathelyi Képtárban Geszler Mária Kossuth-díjas keramikusművész életmű-kiállítása, amelyhez a művész 50 kerámiát ajándékoz a városnak. Ezeken kívül az intézmény kerámiagyűjteményében, a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban és a Geszler-Garzuly család magángyűjteményében megtalálható alkotásokra épül majd a kiállítás. A Múzeumok éjszakáján, június 24-én nyílik a Savaria Múzeumban Az ötvös című, szintén állandó kiállítás, amely a szombathelyi Berger és Németh ötvösdinasztiának állít emléket, és amelynek műtárgyait és festményeit a Németh család ajánlotta fel a múzeumnak.

Savaria Múzeum gyűjteménye nemrégiben páratlan dokumentummal gyarapodott: megvásárolták a szombathelyi születésű Blau Márta kéziratos soá memoárját. A 63 oldalt kitevő, kockás füzetbe kézzel írt visszaemlékezés 1944. július 4-től idézi fel a történéseket, tárgyalja a deportálást megelőző helyi eseményeket, az Auschwitz-Birkenauban átélt szörnyűségeket, valamint az Allendorf-Münchmühle munkatáborban töltött időszakot és az 1945-ös szombathelyi visszatérést – írták. Mint kiemelték, publikálatlan kéziratról van szó, és meglehetősen ritka, hogy csaknem 80 évvel a holokauszt után egy ismeretlen, személyes forrásra bukkanjanak a kutatók. Különösen értékessé teszi a szombathelyiek számára, hogy a különleges dokumentum annak a városnak a múzeumi közgyűjteményébe kerülhetett, ahol írója élt. Leltározását követően kezdetét veszi a dokumentum feldolgozása 

Ha már városban járunk, megérdemlünk egy kis pihenőt! A Savariense Régészeti múzeummal szemben találjuk a Móló Café étterem-kávézót, amit minden képen érdemes felkeresni. Nagyon finom és reális árú ételekkel, vagy épen csak eredeti teákkal, kávékkal és gyors falatokkal várja a vendégeket, egy nagyon hangulatos belső térben. Egy kis lazítás jól esik városnézés közben… (www.molorestaurant.hu )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »