A médiában össze-vissza lehet olvasni mindenféle cikkeket a három Budapest belvárosi Karácsonyi Vásárról (Vörösmarty tér, Bazilika, Városháza), attól függ, hogy valamilyen módon „érdekelt” az újságíró, vagy éppen olvasottságot akar botránykereséssel. Gondoltuk hát végigjárjuk, és megnézzük mi is az igazság.

Hétköznap estét választottunk, mert attól tartottunk egyes híreknek megfelelően óriási tömeg lesz, Nos, lehet a hétfőnek köszönhető, nem volt tömeg a Bazilikánál, a Vörösmarty téren alig voltak, a Városházát meg már nem is tudtuk, mert az esti mesével együtt zárják a vásárokat, amikor a legtöbben kimennének szállodai vacsorájuk, vagy munkaidejük után…

Nézzük először a Bazilikát, mely többször volt első helyezett Európában, és valóban egy szép és színvonalas rendezvényt élvezhettünk a téren. Lehet az elvárások kicsit magasak voltak, de valahogy nem volt meg az az igazi Adventi hangulata az egésznek, igazi vásári képet csak a Bazilika oldalában levő kis hangulatos utcácska adott romantikus kis búdéival, világításával, kínálatával.

Valahogy kevesebbnek tűntek az árusok, és a nagy kulináris házak uralják a teret. A fenyőfa gyönyörű, és a kivilágítása is látványos.

A Bazilikára vetített fényfestés továbbra is csodálatos, ezért érdemes kimenni, többször megcsodálhatjuk, ne hagyjuk ki!

A kínálat! Döntően ugyan azt találjuk mindenhol, minőségről, ízekről nem tudunk beszámolni, ár/érték arányban nem a magyar pénztárca barát, igazából egyik belvárosi vásár sem, így nem kóstoltunk mi magunk sem, majd újra az Óbudai vásárban, meg a Pestkörnyéki településeken…

Mondjuk ez azért részigazság, mert vannak olyan spéci húsos szendvicses menük, ételek, melyek a mai büfés árszintnél a helyhez képest egyáltalán nem drágák, ha szerencsénk van, akkor is minimálisan olcsóbb máshol, és ez kiadósabb. Ez is hozzátartozik az igazsághoz, legyünk igazságosak, ne a rosszat keressük!

Ami viszont felháborító, hogy láttunk olyan jó néhány helyen jóval!!! előre elkészített kolbászos szendvicses halmot 6500-ért, amiben már aszottra száradt a melegen tartott, órákkal korábban kisütött kolbász a szemmel láthatóan szétszáradt pékáruban, és túl azon, hogy nyílván silány volt, még gusztustalan is.

Nem jobb a helyzet az alig kéttenyérnyire kicsinyített lángosokkal sem, melyek a hidegben, némi felső melegen tartó segítségével egyértelműen sokkal korábban kisütve, megégve, és megszáradva várják a vevőket feltéttől függően akár még 6000-ért is, de nem sikerült találnunk 4500 alatt, lehet nem voltunk szemfülesek, de frissen sehol sem csinálták, pedig nem volt tömeg, sorban állás.

Amiért mindenhol volt némi sor, az a Kürtös kalács, ennek minden létező formáját árulták, legtöbbször nem túl látványos helyeken, az ár megítélés kérdése, máshol, nem ezeken a vásárokon egyértelműen olcsóbb.

A forralt borról nem igazak az állítások, szinte mindenhol 1500 ft 3 dl, ez a mai világban nem számít soknak, főleg nem itt, az már más kérdés, hogy tartalmilag mit kapunk, de ritka az az Adventi nagy vásár, ahol korrekt nedű kerül a poharunkba…

A Vörösmarty téren gyakorlatilag ugyan ezek a tapasztalatok, szemmel látható, hogy egymáshoz igazították a kínálatot és az árakat, legyen szó gasztronómiáról vagy ajándéktárgyakról.

Ami egyből szembetűnő, hogy töredéke hajdani önmagának a Vörösmarty téri kínálat és hangulat, alig van bódé, árus, jóval kevesebb, mint régen, igaz az érdeklődő is, lehet van összefüggés mindkét irányba…

Itt is a képet, a nagy kulináris építmények uralják, nem biztos, hogy a tényleges Adventi hangulatot nyújtva a vásárnak és a térnek, egy biztos, aki régen kijárt ide, most biztos kicsit csalódás éri.

Akkor már hangulat szempontjából sokkal inkább karácsonyi a Váci utca, sokkal többen is vannak, és többen használják ki a kényelmesebb, hangulatosabb kiülést, és a biztosabb étel/ital minőséget és árakat, főleg hogy még 8 sem volt, de már nem hogy ételt, italt nem adtak, de zártak, fóliáztak a téren…

Csodálatos látványt nyújt a „Fashion Street”, kárpótol minket a hangulatért, fényárban úszik minden, igazi Adventi légkört teremtve, és okot adva, ezernyi kép készítésére!

És hát innen csak egy ugrás a Városháza Vására, ami első ránézésre már egy igazi Adventi hangulatot árasztó karácsonyi rendezvény, sőt, még egy különleges korcsolyapálya is várja a vendégeket.

Helyesbítek. Lenne. Ugyanis hiába az érdeklődők, hiába a sétáló turisták, helyiek, ellentétben már vásárokkal itt már 8 után csak bedeszkázott bódékat, fólia sátrakat találtunk mi is, ahogy minden más érdeklődő. Ezt innentől nem is kommentálnánk…

Összegzésként minden oldalnak van némi igaza, de sajnos nagyon „magyar” megoldása van mindennek. Nem tudunk kilépni a külföldiek lehúzásának bűvöletéből, nem vagyunk képesek a pénzért azt a minőséget adni, ami az ország jó hírét vinné, az meg hogy 8 után egy főváros belvárosi Adventi vásáraiban meghal az élet, már ….

Száz szónak is egy a vége, egy „kört” megérnek a vásárok, időben indulva, hogy legyen időnk bámészkodni, a fogyasztást döntse el mindenki maga, de valószínűleg jobb a Városházai vásárra koncentrálni, ha igaz karácsonyi hangulatra vágyunk, és a belvároshoz ragaszkodunk, csak ide is időben érjünk ki….

