Korábban írtuk a Balatonfenyvesen, a Berek határában elhelyezkedő, minden szempontból általunk is kiváló minősítést szerzett Hubertus Hof szállodáról, viszont akkor egy fantasztikusan sikerült Angus marha borvacsorán vettünk részt, így a minden napos, külső és szállóvendégek részére is nyitva tartó étterem kínálatát és szolgáltatásait nem tudtuk letesztelni. Most alkalmunk volt egy utazás alkalmával visszatérni, és megnéztük mi is várja a „beeső” vendégeket.

A szálloda két étterem illetve rendezvény résszel rendelkezik, a nagyobb, szervezett programok alkalmával történő étkezések, illetve a javarészt házi kínálatból álló, bőséges svédasztalos reggelik a szállóvendégek részére a vadászteremben zajlik, a vacsorán mi is itt voltunk.

De vagy egy kisebb, nem kevésbé családias, barátságos étterem is, mely kávézó/bárként is szolgál, és mivel üveg fala a tavasz beköszöntével az egyre szebb parkra, udvarra név, így teljesen más hangulatot áraszt, mint a trófeás vadászterem.

Ehhez terasz is tartozik, mely a jó idő beköszöntével szintén a vendégek rendelkezésére áll, akár egy italra, vagy kávéra ugrunk be, ha a Berek felé biciklizünk.

Itt kell megegyezni, hogy a zárt parkban biztonságban játszhatnak a gyerekek a nekik kialakított részen, vagy bárhol a kertben, míg nyugodtan étkezünk, fogyasztunk, semmilyen veszély nem fenyegeti őket, és elmenni sem tudnak, ez is egy fontos szempont szokott lenni a családi étkezéseknél!

De nézzük meg, milyen finomságok is várják a vendégeket, ha betér ebbe a családias környezetbe! Mivel mi az előző alkalommal az Angus marha specialitásokat kóstoltuk, így most egy kicsit másfelé indultunk el a választásban.

Természetesen döntően a saját tenyésztésű és feldolgozású Angus marha termékekből készült ételek uralják a nem eltúlzott, ámbár ebből adódóan mindig friss és megbízható ételkínálatot. Nem svédasztalos, vagy tömegigényt kielégítő étterem lévén, pont annyi és olyan étel szerepel az étlapon, ami mindig garantálja a minőséget.

Az étlap a szálloda/étterem weboldalán megtalálható, így mi most csak azokat vesszük ki, melyeket fogyasztottunk, teszteltünk, fotóztunk. Viszont azt mindenképpen ki kell emelni, hogy két különlegesség is szerepel a kínálatban, ami nagyon döntő lehet a választás kapcsán! Az egyik a 21 illetve 31 napig érlelt Angus marhából készült ételek között egy igazi „kóstoló tál” két személy részére, mely minden finomságot tartalmaz, így ízelítőt kaphatunk ezen pompás fogásokból. A másik egy szintén két főre készülő „vasárnapi ebédmenü”, mely 5 tételből áll, és szintén lehetőséget biztosít elmerülni eme különleges gasztronómiai élvezetbe.

Mi viszont most egy külön úton indultunk el, mivel egy vacsorára tértünk be egy hétköznapi napon, de így is minden finom és bőséges volt, viszont térjünk rá, miket is kóstoltunk!

A leves kínálatba Alapvetően egy Angus gulyásleves és egy fácán erőleves szerepel, de általában van a konyhán igazi, fenséges marhahúsleves is, aki szereti, semmiképpen se hagyja ki, bőséges, friss, és nem utolsó sorban egészséges is, érdeklődjünk utána!

A bőséges leves után nem volt egyszerű nem túlzottan laktató, de mégis a ház specialitásait bemutató ételeket választani, így az egyik választás egy „Konfitált tarja Brassói módra, Lyoni hagymával” finomság lett, tesztelni kívántuk, ha nem a saját marhából készült tételt kérünk, akkor is megállja e a helyét a konyha. Megállta. Nagyon is, minden szempontból tökéletes, omlós, ízletes finom volt a sertéshús, bármikor újra választanánk.

A másik főétel kiválasztásánál is részben az eltérés volt az egyik szándék, a másik viszont, hogy nagymértékben „vadász szállodakánt” működő egység konyhája, milyen vadételt tesz a vendégek asztalára. Így a választás egy „Öreglaki tárkonyos vadragura” esett, mely dödöllével és laskagombával volt tálalva. Még mindig a számban érzem azokat a fenséges ízeket, ahogy írok róla, amit átéltem. Aki szereti vadat, ne habozzon a választásnál!

De hát hiába van tele az ember, desszert nélkül nem állunk fel egy asztaltól. Itt már egyértelműen a ház specialitására esett a választásunk, mely nem más, mint a „Bereki galuska”. No ezt nem szabad kihagyni akkor sem, ha csak egy kávéra ülünk be útközben, garantáltan emlékezni fogunk rá, ha eszünkbe jut a Hubertus Hof étterme.

Mindehhez természetesen széles borválaszték társul, de a csapolt sörökre sem lehet rossz szót szólni, főleg étterem lévén, mind ahogy más „kísérő” italok esetében sem, a választékra nem lehet panaszunk.

Itt jegyezzük meg ismét, hogy nem kell éttermi fogyasztásra beülni, remek kávék, tea különlegességek, és házi limonádék között válogathatunk, és ehhez desszertet is tudnak adni, hogy Bereki kirándulásunkat tovább folytathassuk.

Ahogy az egész szállodára, az étteremre is jellemző a nagyon barátságos, kulturált, szakszerű személyzet, a kiszolgálás, a tálalás is példa értékű, a színvonalhoz, minőséghez, a különleges alapanyagokhoz képest több mint korrekt árak mind azt sugallják, ez biztosan egy olyan hely, ahova vissza kell térni, ami sajnos nem nevezhető általánosnak tengerünk partján és környékén.

A tisztaság példás, terítés precíz és a helyhez alkalmazkodó, a mellékhelységekben akár étkezni is lehetne, a zárt, őrzött parkolóban ingyen parkolhatunk, ingyenes wifi, és a gyerekeknek külső/belső játszótér áll rendelkezésére.

Összegségében, ahogy azt a szállodánál is tettük, csak ajánlani tudjuk mindenkinek, akár szállóvendégként, akár erre kirándulóként tér be, kiváló ár/érték arány, bőséges finom ételek, szakszerű személyzet, tisztaság, és tényleg 4 csillagos színvonal várja, próbálják ki, biztosan nem fog csalódni, bármit válasszanak is!
További információ: www.hubertushotel.hu
