Sokan nem gondolnák, hogy a Balaton közelében, a vadregényes Berek közepén van egy kis Buzsákhoz tartozó településrész, melynek egy alig ismert, ámbár remek kis termálfürdője van!

Akár a közelmúltban bemutatott, minden igényt kielégítő Hubertus Hof szálloda vendégeiként, a wellness kínálta szolgáltatásokat szeretnénk kiegészíteni, akár a környék nevezetességeit járjuk be, feltétlenül keressük fel ez a családias kis fürdőt!

De nézzünk is körül, mi is várja itt a betérő vendégeket! A fürdőt két útról is meg lehet közelíteni kocsival, mi a Fonyód felől frissen átadott utat javasoljuk, mivel ez keresztülvezet a Bereken, így már maga az út is egy élmény, rengeteg fotótémával.

Még nagyobb élményt jelent, ha a Hubertus Hof közeléből induló, rendszeresen közlekedő kisvonattal indulunk útnak, hiszen ez még a forgalomtól elzárt részeken is keresztülmegy az említett Bereken, és a fürdő közvetlen közelében van a végállomása, mely egy szép sétányon közelíthető meg.

A viszonylag kis területen elhelyezkedő fürdő rendelkezik egy teljesen zárt belső medence résszel, és pihenő résszel, közvetlen összekötetésben az öltőzőkkel és gyógyászati szolgáltatásokkal. Itt találjuk a szaunát is, ami szintén használható a kedvező árú belépő fejében.

Maga fürdő ebben az időszakban még javarészt téliesített, ami azt jelenti, hogy a belső zárt medencén és pihenő részen kívül, a külső nagy, zárt tetővel rendelkező medence is fóliázva, téliesítve van, tehát aki nem szereti a zárt fürdők párás levegőjét, az a szabadban is áztathatja magát a kellemesen meleg termálvízben, de még sem hidegben, vagy esőben.

Akik bátrabbak, vagy most már az elérkezett jó időt jobban ki szeretnék használni, azoknak egy kisméretű, sokkal melegebb vízzel folyamatosan feltöltött medence áll a rendelkezésükre a szabadban, az igazi termálfürdőzéses élményt igazából ez adja.

Itt kell megjegyezni, hogy minden medencébe közvetlenül, folyamatosan érkezik a termálvíz, mellyel nem csak a tisztaság és az állandó meleg a garancia, hanem a csöveknél élvezhetjük ezek közvetlen hatását is.

Ezen kívül a szezonban még egy nagyobb méretű kültéri medence is rendelkezésre áll, természetesen ezt most még csak használaton kívül láttuk.

A jó idő beköszöntével kerti bútorok, szabadon használható napozó ágyak, étkezéshez asztalok, padok állnak rendelkezésre, és egyértelműen nagy szabad füves felület, ha valaki inkább ezt részesíti előnybe a pihenéshez.

Kis, jelenleg zárt, de szezonban, jó időben nyitott hangulatos büfé is várja a szomjas és éhes vendégeket, ha a vonatottal érkezünk nyugodtan kortyolhatunk a csapolt sörökből is.

Viszont ne számítsunk nagy, jól felszerelt korszerű modern komplexumra, ki kell hangsúlyozni, hogy ez egy kis vidéki, eldugott, családias fürdő, viszont ez a tény messzemenően kárpótol minket azzal, hogy nincs tömeg, csend és barátságos környezet vesz minket körül, és igen kedvező árakon juthatunk egy nagyon hatásos és kellemes termálvízhez, fürdőzési, kikapcsolódási élményhez.

A tisztasággal nem volt különösebb gond, az öltözők kicsit egy tornateremhez tartozó, egyszerű ilyen célú helységre vajaznak, de a célnak tökéletesen megfelelnek, zárt szekrények rendelkezésre állnak. Nyáron természetesen kültéri öltözési lehetőség is adott.

Külön extra, hogy a bejáratnál az emléktárgy árus mellett házi készítésű, igen finom sajtokból és kolbászokból, szalámikból vásárolhatunk termelői áron, nem szabad kihagyni.

Mint ahogy a fürdőt magát sem, mint jeleztük könnyű és hangulatos vonatozással vagy autózással megközelíthető, és remekül kiegészíti a Hubertus Hof wellness kínálatát, ahol pompás konyha, és tökéletes szálláslehetőség is várja a több napra érkezőket! Mind a fürdőt, mind a szállodát, mind a vonatozást csak ajánlani tudjuk!
További információ: www.csisztafurdo.hu és www.hubertushotel.hu
