A Zazie Bistro remekműveit kóstoltuk

A Zazie Bistro remekműveit kóstoltuk

A Budapesti Kopaszi gátnál levő MOL Campus aljában található Zazie Bistrot nyitását követően bemutattuk, a mostani látogatásunk apropója egy teljesen új koncepció megismerése adta, illetve az ehhez kapcsolódó új ételsorok kipróbálása.

A Mischlein ajánlással is rendelkező, hangulatos étterem ezúttal sem okozott csalódást, igaz természetesen a belső tere nem változott (az időjárás miatt a teraszt nem tudtuk még most sem kipróbálni), csak az ételek, de Bíró Dani most is remekelt kulináris művészetével.

A minden nap nyitva tartó étterem több, más-más hangulatú résszel rendelkezik, attól függően milyen alkalom adat apropóból látogatunk ide, de az étel is utal kínálat egyforma. Ehhez kapcsolódik majd a jó idő beköszöntével a terasz is.

De nézzük meg, milyen finomságokat kóstolhatunk is ezen minden szempontból különleges helyen! Viszont meg kell említenünk az elején, hogy mivel több fogást kóstoltunk, így a képeken látható mennyiségek fél adagot jelentenek, tehát ennél jóval bőségesebb mennyiségű ételek kerülnek a tányérunkra, ha étlapról rendelünk!

Az előétel egy „Kacsamáj duó” volt, eper géllel, marinált eperrel, melyhez egy finom szelet házi kalács dukált. Az érdekessége a fenséges ízek mellet az volt, hogy a máj kétféleképpen volt elkészítve egyetlen szeletben.

A leves nehéz választás, hiszen ebből kétféle különlegességet is kipróbálhattunk, az egyik egy „Sült paradicsomleves”, amit semmiképpen sem lehet összekeverni a hajdani menzás rokonával. Az elkészítésébe ne menjünk bele, de azt meg kell említeni, hogy marinált szárított paradicsom, lime, angol zeller és mustármag adta a különleges ízharmóniát.

A másik leves is fényévnyire volt „ismert” formájától és elkészítési módjától, ez egy Hideg megy leves” volt meggy salátával, fekete fokhagymával, szederrel, áfonyával. kihagyhatatlan fogás…

Gondoltak a Hamburgerek szerelmeseire is, igaz ezeket is teljesen másként kell elképzelni, mint a Balatoni büfékben levő társaikat. Aki vegán, vagy tartja a böjtöt, azoknak egy „Mini Vega Burger” dukál, mely sült kecskesajtból, mézes kápia paprikából, sajtkrémből, savanyított paprikából, rukkolából és dióból áll.

A húsos változat kedvelőit egy igazi különlegesség, egy „Mini Surf and Turf Burger” várja, melynek fenséges ízét az aioli majonéznek, tölgysalátának, szarvasgomba krémnek, garnéla tempurának és narancsnak köszönheti.

A főfogások kínálatát színesíti a „Borjú paprikás”, melyet a séf családi hagyományok alapjaira helyezve készít, barnavajas tanyasi nokedlivel, citrommal. Fenséges.

A kevésbé laktató főételre éhezőknek a „Sebes pisztráng” ajánlott, melyet Yuzus Sushi rízs, citrom gél, petrezselyem-író veluté, és bébi petrezselyem saláta egészít ki egy pompás étellé.

Desszert nélkül nincs is ételsor, így mi most egy csak nevében régi és ismert „Dunakavicsot” kóstoltunk, melynek semmi köze a hajdani cukorhoz, itt a kinézetében idézi az étterem melletti hangulatot árasztó Dunában található kemény, kő társait. Ez tejcsokoládé mousseból, morzsából, és málnás zseléből áll, és egy igazi innyencség, kipróbálása kötelező, még ha csak egy desszertre és egy kávéra ülünk is be a Zazie-be!

 Természetesen nem csak ezek a finomságok várják a vendégeket, mivel igazi kulináris élmény bármit is válasszunk, és a hely hangulata, berendezése is megfelel bármilyen alkalomra, így csak javasolni tudjuk, keressük fel a Zazie Bistrot, akár egy, a Kopaszi gátnál tett kirándulás keretében is, jön a kellemes tavasz, egy kiruccanást mindenképpen megér!

További információ: www.zaziebistro.hu

Translate »