Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére. A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek
Év: 2025
Spanyol Borvacsorán jártunk
Az áprilisi, immár évek óta megszokottan minden hónap első szombatján megrendezésre kerülő Budafoki „Pincejárat” kapcsán lehetőségünk volt egy igazi spanyol borvacsorán részt venni az Iparosok
Tavaszi pezsgés Esztergomban
Két hétvége, négy rendezvény – Tavaszi pezsgés Esztergomban Április végén érkezik Esztergom legjobban várt tavaszi programsorozata, amellyel elindul a fesztiválszezon Magyarország első városában. Most a
A wellness nem csak a punnyadásról szól
Az életmódváltás szinte bármilyen életkorban elkezdhető. Szerencsére egyre többen ismerik fel annak jelentőségét, hogy rendszeres mozgással, edzéssel, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéssel hozzájárulhatunk
A nagyhét – Húsvéti népszokások
A nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól húsvét vasárnapig a nagyhét.Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére a húsvét előtti vasárnapot virágvasárnapnak nevezzük. Általánosan elterjedt szokás a nagymise előtti barkaszentelés, melyet a pap
Élménnyé válnak a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren
Páratlan húsvéti hangulattal, változatos programokkal négy napon át, nagypéntektől vízbevető hétfőig vár minden látogatót az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Nagypénteken a Kalandos Emlékhely programsorozat keretében a skanzenben,
Rekordszámú látogató és badacsonyi sikerek a New Yorkban
A Badacsonyi borvidék színe-java egy emberként megmozdulva 2025. április 5-én ismét Budapest egyik legimpozánsabb épületébe, a New York Palota Róma termébe költözött egy napra, ahol
Budapest Gyógyfürdői Zrt. 2025. évi tervei
Társaságunk célja továbbra is az eredménytermelő képesség fenntartása, a hosszú távú értékteremtés a szükséges beruházások megvalósításával, minőségi kiszolgálás és vendégélmény növelés mellett. Stratégiai kérdés és
Borászati kalauz a Nyugat-Balaton kínálatából
Elkészült Gyenesdiás új kiadványa, amely a helyi és a környékbeli borkultúra iránt érdeklődő vendégek számára nyújt tájékoztatást. Azok a bor iránt érdeklődők, akik meg szeretnék
Kipróbáltuk a Csisztapusztai termálfürdőt
Sokan nem gondolnák, hogy a Balaton közelében, a vadregényes Berek közepén van egy kis Buzsákhoz tartozó településrész, melynek egy alig ismert, ámbár remek kis termálfürdője