Az év végi ünneplések és az ezzel járó ajándékozások szokása már a pogány világban is általános volt, a téli napforduló ünnepét hatalmas lakomákkal ülték meg. Aztán a IV. századtól, hogy a pogány szokásokat ne kelljen letörni, december 25-ére tették Jézus születése napját, így keresztény köntösbe bújtatva él tovább napjainkig az ősi rituálé. A Karácsony bár ezzel vallási ünneppé vált, de a polgári világ is átvette belőle, ami számára fontos, így vált a világon általánosan a szeretet ünnepévé. Pillantsunk hát bele történetébe!
Az egyház a római világból vette át a mondakört, mely szerint Mithrásznak, a nap Istenének barlang-istálóban való születését ünnepelték a téli napforduló idején, innen alakult ki Jézus születésének a legendája is. Természetesen ekkor még nem díszítettek karácsonyfát, nem csomagoltak ajándékokat és adventi gyertyákat sem használták… Ma a három eltérő naptár miatt (Gergely, Juliánusz és Örmény) ez az időpont három különböző napra esik, ezért lehetséges az, hogy a világ népei három különböző időben ünneplik Jézus születését. De az igazság azonban az, hogy a két Jézus születéséről szóló evangélium egyike sem említi pontosan a messiás megszületésének időpontját, ezért jött kapóra akkor a korai kereszténység idején a élő és közkedvelt pogány ünnepek idejére időzíteni. Mivel a Gergely naptárt alkalmazzák a legtöbb országban, ezért a legelterjedtebb a december 24-e ünneplése.
Miután a XV. században a reformáció megtiltotta Szent Miklós és a többi szent tiszteletét, ünneplését, ezért ekkortól lassan a jóságos ajándékosztó szerepét mind inkább a „Jézuska” vette át a Mikulástól, s ezzel párhuzamosan kezdett kialakulni az advent ünneplése is, melyeket vásárok rendezésével tarkítottak. Ezeken a vásárokon egyre inkább megjelentek portékáikkal a játék és ajándéktárgy készítők és fokozatosan kialakultak a maihoz hasonló karácsonyi vásárok a nagyobb városokban, melyek mára egy hónapig tartó, látványos, turisták tömegeit vonzó kavalkáddá, rendezvénysorozatokká nőtték ki magukat.
A Karácsonynak szinte a lehető legtermészetesebb velejárója a feldíszített fenyőfa, vagyis a karácsonyfa. De sokszor nem is gondolunk rá, hogy az erdőket, néhány napos ünnep miatt megtizedelő szokás egyáltalán nem volt általános régebben, sőt talán a legfiatalabb Karácsonyhoz kapcsolódó szokások egyike! A legenda szerint Luther Márton nevéhez fűződik ez a szép és látványos szokás, de biztosan csak az tudható, hogy 1824-ben Brunszvik Teréz volt, aki karácsonyfa állításával ünnepelte a karácsonyt. Mivel igen költséges dolog volt annak idején, így csak lassan, de annál határozottabban terjedt el a világon, előbb természetesen a gazdagok, majd a polgárok, s végül a szegényebb rétegek körében.
Ezeket a fákat eleinte csupán szalagokkal, masnikkal díszítették, dió, kukoricából készültlánc és legfeljebb mézeskalács figurák kerültek rájuk, a gyertyák és a különböző üveggömbök és alakzatok csak a század második felében kezdtek általánossá válni. A századforduló tájékán jelentek meg a fényes papírba csomagolt bonbonok, majd a magyar” találmány”, a „szaloncszukkedli”, vagyis a mai szaloncukor őse.
Hasonló pályát futott be az ajándékozás története is, kezdetben egyértelműen a Mikulás hozta az ajándékot (van ország, ahol ez a szokás még a mai napig is, de ő is karácsonykor teszi), majd a mikulás ünnepkörének visszaszorításával a karácsonyi ajándékozást a Jézuska vette át. A díszes csomagolás a fenyőfa állításával és annak díszítésének fejlődésével együtt alakult ki, s ma már szinte természetes sajátja, a díszektől roskadozó fák képének.
Nagyon szép, ősi és meghitt tradíció, főleg a nagyobb családoknál, közösségeknél a közös fenyőfaállítás és a közös sütés-főzés az ünnepi vacsorára, melyet szintén együtt, közös asztalnál fogyasztanak el az ajándékok szétosztását követően. Manapság, amikor családok döntő többsége a megélhetés miatt szanaszét szóródik az országban, a világon, ennek a hagyománynak az ápolásának különösen nagy jelentősége van az összetartozás megőrzése és életben tartása érdekében.
Sok országban, így Magyarországon is az ünnepkör egyik legkedveltebb szokása a Betlehemezés, ahol Jézus születésnek pillanatai elevenednek meg, és sok helyen él a szokás, hogy a gyerekek „Betlehemezni” járnak házakhoz, Jézus eljövetelének hírét víve, és ezzel szerencsét hozva a háziaknak.
A karácsony vallási ünnepkörét gazdagítja az éjféli mise hosszú évszázados eseménye, amire rendszerint azok a hívők vagy épen kevésbé hívők is el szoktak menni, akik különben a hétköznapokon nem tartoznak rendszeres templomlátogatók közé.
Természetesen a kulináriumnak is megvannak a megfelelő karácsonyi szokásai. Az ünnepkör elengedhetetlen része a forralt bor, a sült gesztenye, ami aztán országok szerint sültpulykával rántott hallal, beiglivel, jellegzetes pudingokkal és megannyi egyedi ételkülönlegességgel, péksüteményekkel egészül ki.
Igaz, hogy napjaink rohanó világában nagyon elüzletesedett és sokszor nagyon el is elszemélytelenedett ennek az ősi ünnepkörnek a varázsa, de az egész világon a szeretet ünnepeként tartják számon és ünneplik, remélhetőleg ennek köszönhetően nem fogja elveszíteni hajdan annyira jellegzetes báját és a népi tradíciók is megőrződnek az utókor számára.
