December 1-jén vasárnap délután gyertyagyújtással és az adventi villamos bemutatásával ünnepélyes keretek között megnyílt a miskolci adventi vásár és programsorozat. Négy feldíszített adventi helyszínen színészek, animátorok, és krampuszok interaktív játékával valóságos mesevárossá alakult Miskolc, amely fiatalokat, időseket, családosokat egyaránt nagy szeretettel vár.
Négy adventi helyszín egy városban
Miskolc idén négy adventi helyszínnel is várja az ünnepre hangolódó látogatókat. A Lillafüredre közlekedő interaktív Mikulás kisvonat, a lillafüredi Mesebirodalom előadásai profi színészekkel, a miskolctapolcai Avalon Park gyermekbarát karácsonyi világa, illetve a diósgyőri fényinstallációk, a belvárosban fel-felbukkanó mókás krampuszok, az Avasi kilátó ünnepi, zenés fényjátéka, a Szent István téri adventi vásár, a 360 fokos filmvetítés, a Manóműhely mesekabin, valamint Európa legszebb adventi villamosa egyedülálló adventi kínálatot biztosít Miskolcon, akár több napra is.
Miskolc adventi kínálatának bemutatására a Bükki kör összefogásában utazós tartalomgyártókat is felkértek. Az együttműködésnek köszönhetően már az első 24 óra leforgása alatt több, mint 400 ezren tekintették meg a Miskolci Adventi Villamos premierjét.
Mikulásvonattal Lillafüredre
A Mikulásvonat Lillafüred mesés tájaira kalauzolja az utasokat. Az ünnepi kisvonat Miskolcról indul, majd egy hangulatos, körülbelül 30 perces vonatút után a résztvevők megérkeznek a Mesebirodalomba. Itt kezdődik az igazi varázslat, ugyanis egy összesen 110 perces program veszi kezdetét, amely során kettő 25 perces mesejátékon vehetnek részt az érdeklődők, sőt, találkozhatnak a Mikulással is, akitől mikuláscsomagot kapnak. Autóval is lehet érkezni, de érdemes a kisvonattal utazni oda-vissza, mert a Mikulásvonat kocsijaiban krampuszok szórakoztatják az utazóközönséget a gyermekek legnagyobb örömére. A Palotaszálló étterme, illetve cukrászdája külsős vendégek, kirándulók számára is biztosít kellemes időtöltést.
Nyolcadik alkalommal lehet Európa legszebb fényvillamosa a Miskolci Adventi Villamos
Már messze földön híres a Miskolci Adventi Villamos, idehaza viszont még a rutinos kirándulók és utazók is meglepődnek, ha még nem látták személyesen. 2024-ben már nyolcadik alkalommal nevezik be az Európa-bajnokságra az MVK Zrt. dolgozói által megálmodott és feldíszített szerelvényt, amely idén a Csipkerózsika tematikájában készült el és valóságos Disneyland-et varázsol Miskolcból. Idén is jó esélyekkel indul a korábban már hét elsőséget begyűjtő fényvillamos.
A Miskolci Adventi Villamoson igazi hintóval utazhatunk a hercegnők világába!
A Miskolci Adventi Villamos menetrend szerint közlekedik, és normál vonaljegy érvényesítésével, vagy helyiek számára bérlettel használható.
A miskolctapolcai Ellipsum Élményfürdő is ünnepi díszbe öltözött, és csatlakozott a cipősdoboz akcióhoz, hogy a nehéz sorsú gyermekek karácsonyát szebbé tegye. Aki 2024. december 18-ig egy ajándékkal teli cipősdobozt visz az élményfürdő fogadóépületében kialakított gyűjtőpontra, nemcsak örömet szerezhet a rászoruló gyerekeknek, de egy 20%-os kedvezménykupont is kap ajándékba.
Ünnepi fényjáték az Avasi kilátóban
Az adventi időszak különleges hangulatát Miskolc egyik ikonikus jelképe, az Avasi kilátó is magára ölti, ünnepi megvilágítása egy karácsonyfát idéz. Az adventi gyertyagyújtás vasárnapjain – december 1-jén, 8-án, 15-én és 22-én – a Szent István tér látogatói 16:45-től egy lenyűgöző zenés fényjáték részesei lehetnek. A kilátó fényei a téren felcsendülő karácsonyi dallamokra táncolnak, egyedi látványt nyújtva az ünnepre készülődőknek. Ez a hagyományteremtő esemény minden érdeklődőt szeretettel vár, hogy közösen élhessük át az adventi varázslatot Miskolc szívében.
A miskolci advent programsorozat részletes programja a város hivatalos weboldalán tekinthető meg, az advent.miskolc.hu címen.
Mivel érdemes több napra érkezni, ezért kiemelten ajánljuk szállásra és étkezésre, a remek wellnesszel is rendelkező, festői elhelyezkedésű Palota Szállót Lillafüreden, melyet több tesztben is bemutattunk már. Különösen ajánlott ez az Adventi időszakban, hiszen akciósan ajánlják az ünnepek miatt a legtöbb szobájukat, és számos programot is kínálnak hozzá! További információ: További információ: www.hotelpalota.hu