Aratóünnepet tartanak szombaton Ópusztaszeren

Aratóünnepet tartanak szombaton Ópusztaszeren

Aratóünnepet és a népi halászat hagyományait bemutató tematikus programokat tartanak szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol a látogatók megismerhetik a kovász- és a kenyérkészítés fogásait is.

Szent István király ünnepéhez a néphagyományban az új kenyér megszegése kötődik, amelynek előzménye az aratási időszak lezárulta.

Az aratónapon az emlékparkban bemutatják a gabona feldolgozásának folyamatát, a kovászkészítést és a kenyérsütést. A skanzenben a szentes-dónáti szélmalomnál a látogatók megismerkedhetnek a kenyérgabona őrlésének lépéseivel is.

A hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben kovászműhely működik majd, ahol a lisztek és a házi kovász felhasználásának fortélyait leshetik el a vendégek, majd láthatják, hogyan sül a kemencében a friss házi kenyér.

Az érkezőket számos szórakoztató és ismeretterjesztő program is fogadja: a Por zenekar autentikus magyar népzenét, a Hungarikum duó népies műzenét játszik majd, a vendégek láthatják a Barboncás Társulat bábelőadását, Boka Gábor utcaszínházát és a Nagyboldogasszony – Kisboldogasszony című előadást.

A makói parasztháznál és a szeged-alsóvárosi portán kézműves sarkok működnek majd, ahol a szelezést és papírsárkány-készítést próbálhatják ki a látogatók.

Az emlékpark tavaly indított – uniós támogatással, a Zentai Történelmi Levéltárral együttműködve – a Tiszához kapcsolódó, hagyományos, természetközeli gazdálkodást bemutató programsorozatot.

Ennek részeként rendeznek szombaton tematikus napot, amelyen bemutatják a népi halászat eszközeit, előadás hangzik el a Tisza mente 19. és 20. századi vízi világáról, emellett az érdeklődők hallhatnak a folyót egykor járó fahajókról is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Translate »