Október 17-én – a Szellemi Kulturális Örökség Nemzetközi Napján – a szentendrei Skanzenben hirdették ki a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére újonnan felkerült örökségelemeket. A szellemi kulturális örökség eddig 52 elemet tartalmazó nemzeti jegyzékére 2024-ben négy új örökségelem került fel: A magyar vőfélykedés élő hagyománya; Pásztortudás és hagyományok a Bakony és Balaton vidéken, A hadházi lapos káposzta termesztésének és feldolgozásának hagyománya, A tamburazene hagyománya Magyarországon.
Az ünnepélyes átadáson az új örökségelemeket képviselő közösségek bemutatták hagyományaikat: a magyar vőfélyek verses rigmusokkal, a bakonyi és Balaton vidéki pásztorok népzenével, a hadházi lapos káposzta termesztésével foglalkozók kóstolóval, a tamburazene hagyományát képviselő Pántlika zenekar és Vujicsics Együttes zenei műsorral készültek.
Az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló nemzetközi egyezmény állami feladatainak szakmai koordinálását a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága végzi. A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény értelmében azonosítja és nyilvántartja az állam területén található szellemi kulturális örökség elemeket, mint például a solymászat, a mohácsi busójárás, a kékfestés hagyománya, a magyar cirkuszművészet, a szűcshímzés élő hagyománya vagy a lipicai lótenyésztés. A szellemi kulturális örökségek teljes listája a Szellemi Kulturális Örökség honlapján, a szellemikulturalisorokseg.hu-n tekinthető meg – tájékoztatta lapunkat a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Új örökségelemek:
A magyar vőfélykedés élő hagyománya
A vőfélykedés élő hagyománya a magyar kultúra jellegzetes eleme, a 18. századtól napjainkig folyamatosan meglévő és minden történeti korszakban megújulni képes tradíció. A népi kultúrában a házasságkötés szokásköréhez kapcsolódó esküvői és lakodalmi tisztségviselő, aki verses rigmusokkal irányítja a szertartásokat, köszöntőkkel emeli az életforduló rítusának ünnepélyességét, vezényli a lakodalmi étkezések rendjét és tréfás versekkel, játékokkal, énekekkel és táncos szokáselemekkel szórakoztatja a násznépet.
Pásztortudás és hagyományok a Bakony és Balaton vidéken
A Bakony és Balaton vidék kulturális örökségének mai napig meghatározó részét képezi a legeltető állattartás és a pásztorok hozzá kapcsolódó tudása. Ez a külterjes legeltetéshez szükséges hagyományos ökológiai tudást, népi természetismeretet, a viseletek használatát, illetve a pásztoreszközök elkészítésének ismeretét foglalja magában. Továbbá, kiterjed a gasztronómia, a régi betyár és pásztortörténetek, mesék ismeretére, a legelőválasztásra, az állatgyógyításra és az állatgondozásra.
A hadházi lapos káposzta termesztésének és feldolgozásának hagyománya
Az örökségelem Hajdúhadház és környékéhez kötődő intenzív kertgazdálkodás hagyományait foglalja magába. A hadházi káposzta egy laposfejű, vékonylevelű tájfajta, amelynek gasztronómiai jelentőségét fejszerkezetének finom felépítése adja. A káposztás ételek és a hagyományos eljárással savanyított káposzta Hadházon nemcsak eladásra, hanem rendszeres fogyasztásra is terem. Frissen és savanyított formában számos élelmiszer alapját (pl. töltöttkáposzta) jelenti. A káposzta termesztése régóta megélhetést és keresetkiegészítést jelent a településen élők számára.
A tamburazene hagyománya Magyarországon
A tambura a lantfélék családjába tartozó hosszú nyakú, kistestű pengetős hangszer. A mi régiónk kultúrájába perzsa-arab eredetű változata érkezett, valószínűleg délszláv közvetítéssel a 16–17. században. A bourdonhangzást képviselő hangszer találkozik a magyar többszólamú, „cigányzenekari” harmonizált játékmóddal és ekkor, főként magyar származású hangszerkészítők tudatos fejlesztőmunkája következtében alakulnak ki a tamburacsalád hangszerei a prímtamburától a tamburabőgőig. Megszületésük nagyszerűen képviseli a kultúrák egymást gazdagító találkozását. A „magyarrá vált hangszereket” a szerb, a horvát közösségek is a sajátjuknak tekintik. A táncházmozgalom hatására a hangszercsalád ismét népszerűvé vált.
