A farsang Magyarországon vízkereszttől (január 6.) a húsvét vasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig tartó, (azaz „húshagyó keddig”, vagy „hamvazószerdáig”) időszak elnevezése. Az ünnepkört hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemezik. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.
Magyar elnevezése egyes kutatók szerint a német „faseln”: fecsegni, fantáziálni, pajkosságot űzni szóból ered. Más elmélet szerint bajor-osztrák jövevényszó, a vaschang-ból származik. Első írásos jelentkezését 1283-ból, bajor-osztrák adatokból ismerjük.
Hazánkban – elsősorban német hatás eredményeként – a középkorra tehető a farsang kialakulása. Elterjedése 3 fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarban jelentős volt az itáliai hatás, míg a másik két szinten német hatással kell számolni.
A farsang a párválasztás időszaka volt és egyben fontos „esküvői szezon”, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani. A falvakban a legények szervezték a bálokat. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legényeknek, akik a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjukra tűzték a bokrétát. A báli szezon és táncmulatság lényege az eljegyzés volt.
A farsang zajos mulatságait egy ősi hiedelem hívta életre. A középkorban azt hitték az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban – amikor rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák – a Nap elgyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, jelmezes karneváli felvonulással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni ezeket. Egyes helyeken tüzes kerekeket görgettek, mert azt remélték, hogy a földi tűz segíti a napot, hogy újra erőre kapjon. Eleinte azért öltöztek ijesztő jelmezekbe, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. Az első maskarások halottas menetet utánozva masíroztak.
A karnevál elnevezés is összefüggésben áll ezzel, ugyanis a carnarvalet a felvonulás központi alakja nem más, mint a „halottasház szolgája” vagyis a sírásó. A megjátszott temetés után nagy dáridót csaptak, hiszen a tél eltemetésének mindenki örült. A régi babonákat később elfelejtették az emberek, de a jelmezes, álarcos karnevál és a bálok, táncos mulatságok szokása máig megmaradt.
A farsangi ételek közül a legnevezetesebb a farsangi fánk. Ismert az alma, burgonya, gyűrűs, hússal töltött burgonya, marca, kubikos, szalagos, túró, és a párna csücske változat. Sok faluban igyekeznek farsangvasárnapra és húshagyó keddre tyúkhúslevest, töltött káposztát főzni. Szívesen tálaltak még ciberelevest és kocsonyát is.
A farsangi időszak, és a vele jele járó karneválok egyértelműen a hideg, sötét, sokszor szürke téli napok bearanyozói, a téli komorság feloldói, az emberekre ilyenkor jellemző letargikusabb állapot megszüntetői, így csempészve az évszakhoz kapcsolódó komorságba vidámságot, jókedvet, tavaszvárást, mely független koroktól, népektől, szokásoktól.
Remek bálokat találunk például a remek gyógyvizéről híres Balmazújvárosban található Hotel Kamillába, ahol a bálozás „fáradalmait” is lehetőségünk vagy egyből kipihenni… A bálokról információ: www.hotelkamilla.com
